Miért álmodozna egy vörös foltos arcról

Hunyorogva hallgatom a lármát. De nem a seregem szólongat, a suttogásból morajjá erősödő hang nem az ő csatakiáltásuk, nem a kardjaik dobolása a páncélokon.

Lenvászon suhog a szélben, de nem az én hímzett angyalaim és liliomaim lobognak, hanem az átkozott angol zászlókat lengeti a diadalmas májusi szellő.

Nem a miért álmodozna egy vörös foltos arcról bömbölik a hangok, hanem halálra szomjazó emberek üvöltenek: az én halálomat szomjazzák. Amint börtönömből kilépek a térre, elém tárul, sőt, fölém tornyosul úti célom: egy farakás, s nekitámasztva egy durva lécekből összerótt létra.

• A vörös folt a bőrön forróbb
• De mondtam, majd később, ha nem sürgős.
• A vörös királyné by Hódossy Ildikó - Issuu
• - Это Стратмор, - прозвучал знакомый голос.
• KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜST
• The Project Gutenberg eBook of Tinta by Dezső Kosztolányi
• Pikkelysömör kezelése nagy örök véleményekben

Kaphatnék egy keresztet? Hozzanak keresztet! A feszületet szorongatom, miközben odataszigálnak a farakáshoz és fellökdösnek a létrán, melynek durva fokai felhorzsolják a lábamat, csak lépkedek felfelé, a farakásra, mely magasabb nálam, aztán feljutok a máglya tetejére erősített ingatag emelvényre, s ekkor durván megfordítanak, és a hátam mögött lévő póznához kötözik a kezem.

Az egész olyan lassan zajlik, hogy már-már kezdem azt hinni, megdermedt az idő, s az angyalok lejönnek értem. Ennél furcsább dolgok is történtek már.

Tán nem jöttek le értem az angyalok, mikor birkákat őriztem? Nem szólítottak nevemen? Nem vezettem sereget Orléans felszabadítására? Nem koronáztam meg a Dauphint és nem űztem ki az angolokat? Én, egyedül? Egy Domrémyből származó lány, aki az angyalok útmutatását követte? Lent a máglya körül meggyújtják az aprófát, a szélben kavarog, gomolyog a füst Aztán a farakás lángra kap, forró felhő borul rám, köhögés fog el, hunyorgok, a szememből patakzik a könny.

A tűz már mezítelen lábamat nyaldossa. Ostoba módon toporogni kezdek, mintha azt remélném, hogy elkerülhetem a kínokat, és próbálok átlátni a füstön, hátha meglátok valakit, aki egy vödör vízzel a kezében rohan felém, hogy szóljon: a király, akinek a fejére én tettem a koronát, megtiltotta ezt; vagy az angolok, akik egy katonától vettek meg, elismerik, hogy nincs joguk megölni; vagy az egyházam felismeri, hogy tisztességes leány vagyok, tisztességes nő, és nincs semmi bűnöm, csupán szenvedélyesen szolgáltam Istent.

KIS TÖRTÉNELEM

De egyetlen megmentő sem válik ki a lökdösődő tömegből. A lárma fülsiketítő visítássá erősödik: áldások és átkok, imák és trágár szavak keverednek egymással. Felnézek a kék égre, hogy lássam, közelednek-e az angyalaim, s ekkor a máglyán elmozdul egy fahasáb, a póznám megrázkódik, s az első szikrák felrepülnek és belekapnak a köntösömbe.

Édes Istenem, nyújtsd felém a kezedet!

Ne szeress, ne szeress

Édes Istenem, mentsd meg a te szolgálóleányodat Már rég ágyban volna a helye. A Szűzanya nem sokra tartja a szófogadatlan leányok imáját. A túlzás nem érdem.

Az anyja úgy kívánja, hogy reggel korán keljen.

Nem maradhat fenn egész éjjel imádkozni, ez őrültség. Nem tetszik nekik, hogy az egyházi imaórák rendjét követem; nem akarják, hogy szentéletű legyek, mert szerintük túl fiatal vagyok, és szükségem van az alvásra. Még azzal is meggyanúsítottak: csak színlelek, megjátszom a nagy ájtatost, pedig én tudom, hogy Isten hívott a miért álmodozna egy vörös foltos arcról, és kötelességem, legfőbb kötelességem, hogy száraz bőr és vörös foltok az arcon neki.

De hiába imádkoznék egész éjjel, akkor sem tudnám felidézni a látomást, pedig egy perce még oly világosan mutatkozott előttem, mostanra azonban eltűnt.

Egy pillanatra, egyetlen áldott pillanatra ott voltam: én voltam az orléans-i szűz, a szentséges franciaországi Johanna. Megértettem, mire képes egy lány, milyen is lehet egy nő. Aztán visszarántottak a földre, megdorgáltak, mintha csak valami közönséges lányka volnék, és mindent elrontottak. De már odalett.

Csak úgy tudok feltápászkodni, hogy belekapaszkodom az ágy oszlopába. Szédülök a sok böjtöléstől és imától, beütött térdemet dörzsölgetem. A bőröm csodálatosan durva, fel is húzom a hálóingem, hogy mindkét térdemet megnézzem, és látom, hogy egyformák: kemények és vörösek.

Hála Istennek, olyan a térdem, mint a szenteknek. Annyit imádkoztam a kemény padlón térdepelve, hogy megkeményedett a bőröm, mint ahogy az angol íjászok ujján is bőrkeményedés nő.

Töltött paprikát ebédeltek az emberek a nyári vendéglők vadszőlővel befuttatott tornáczán, világos sörrel és nagyon-nagyon fehér kenyérrel. Milyen fehér volt ez a kenyér.

Még tízéves sem vagyok, de már olyan a térdem, akár a szenteké. Ez bizonyára számít valamit, bármit mond is öreg nevelőnőm anyámnak az én túlzásba vitt, színpadias vallásosságomról. Olyan a térdem, mint a szenteknek. Az örökös imádkozással lehorzsoltam a bőrt a térdemről; ezek az én stigmáim. Kérem Istent, hogy méltó lehessek hozzájuk, és az életem is úgy végződjön, akár egy szenté.

Ágyba bújok, ahogy parancsolták; mert az engedelmesség erény, még ha egy ostoba, közönséges nőszemélynek engedelmeskedik is az ember.

Komiszság, hogy az orvos egy tál ételért - talán éppen egy tál lencséért - otthagyja az állását, leveti az orvosi fehér kötényét, és földre dobja az operatőr kését, mint déli harangkondításra merőkanalát a lusta kőműves. Már csak az orvosi etikánál fogva is. Másutt a matéria tégla meg habarcs. De itt az anyag csont, hús, ideg és vér. Sikoltó, könnyező és vérző anyagával nem bánhat oly felelőtlenül könnyen, mint más mesterember a fával, a vassal vagy a kereskedő a portékájával.

Hiába vagyok annak a férfinak a lánya, aki az angolok egyik legkiválóbb parancsnoka volt Franciaországban, a dicső Beaufort család tagja, s ily módon VI. Henrik angol király trónjának örököse, mégis szót kell fogadnom a nevelőnőmnek és anyámnak, mintha csak afféle egyszerű fruska volnék.

A királyságban magas rangú személynek számítok, a király a kuzinom — de idehaza semmibe vesznek, azt kell tennem, amit egy korlátolt vénasszony parancsol, aki végigalussza a pap szentbeszédét, és cukrozott szilvát szopogat az asztali áldás alatt. Úgy fogom fel, hogy ő az én keresztem, s meg is emlékezem róla imáimban.

Ezek az imák megmentik majd halhatatlan lelkét — bár nem érdemli meg - mert az a helyzet, hogy az én imáim különösen áldottak. Már kislány koromtól, ötéves korom óta tudom, hogy Isten szemében különleges gyermeknek számítok.

Évekig azt gondoltam, hogy senkinek sincs rajtam kívül ilyen adottsága — időnként Isten jelenlétét érzem a közelemben, időnként pedig a Szűzanya áldását érzékelem. Aztán tavaly egy Franciaországból hazatérő obsitos katona, aki végigkoldulta az utat a falujáig, bekopogott a konyhánk ajtaján, amikor én éppen a tejet fölöztem, és hallottam, hogy azt kéri a fejőlánytól, adjon neki valami ennivalót, mert ő olyan katona, aki csodákat látott: saját szemével látta a leányt, akit orléans-i szűznek neveztek.

UTAK, NÉPEK, VÁROSOK

A férfi becsoszogott, és ledobta a málháját a földre. Mögöttem a fejőlány motyogott valamit és az égnek emelte a tekintetét, levágott egy darabot egy sötét rozskenyér héjából, aztán tejet töltött egy ócska cserépibrikbe. A katona valósággal kikapta a kezéből, és egy hajtásra kiitta.

Látszott rajta, hogy szeretne még.

A lány biccentett, jelezve a katonának, hogy engedelmeskednie kell nekem, mire ő megfordult és térdet hajtott előttem. Fiatal falusi lány volt ez a Johanna, de azt állította, hogy az angyalok beszéltek hozzá, és arra biztatták, hogy mentse meg tőlünk az országát. Egészen elbűvöltek a szavai. A férfi arcán behízelgő mosoly jelent meg. Akkoriban olyan kislányka volt még, mint maga.

Jaha Tum Rahoge - Maheruh - Amit Dolawat \u0026 Drisha More - Altamash Faridi - Kalyan Bhardhan

Hogyan értette meg velük, hogy ő különleges? A lobogóját angyalok és liliomok díszítették, és mikor a francia herceg elébe vezették, azonnal tudta, melyik az, pedig ott volt az egész udvar. Mi lehetne miért álmodozna egy vörös foltos arcról, ha az emberek megtudnák, hogy az angyalok beszélnek hozzám, akárcsak ehhez a Johannához? Intettem a fejőlánynak. A férfi leült a hátsó ajtó mellett egy kőpadra.

Én csak álltam és vártam, míg a lány odalökte elé a tányért a földre, ő pedig a szájába tömte az ételt. Úgy falta, mint egy kiéheztetett kutya, minden méltóság nélkül.

Mikor aztán végzett és a sörét is kiitta, folytattam a kikérdezést. Akkoriban mindig mi győztünk, míg ő miért álmodozna egy vörös foltos arcról nem jelent. Nekünk különleges, hosszú íjaink voltak, nekik nem; egyszerűen felaprítottuk őket, olyan volt, mintha céltáblákra lődöztünk volna.

Én íjász voltam. De előbb meg kell értenie, hogy a franciáknak semmi esélyük nem volt. Nála bölcsebb és kiválóbb emberek is pontosan tudták, hogy végük. Minden csatájukat elvesztették. Azt mondták neki, hogy menjen el a francia herceghez — ahhoz a mamlaszhoz, ahhoz a senkihez - egyszóval menjen el hozzá, ültesse a királyi trónra, azután pedig űzzön ki minket franciaországi földjeinkről. Ő pedig bejutott a királyhoz, és megmondta neki, hogy el kell fogadnia a trónt, és őt kell a serege élére állítania.

A király azt gondolta, a lány talán prófétai adottságokkal van megáldva, ki tudja Az emberek hittek Johannában. Csak egy falusi lány volt, de úgy öltözött, mint egy katona, és zászlója is volt, melyet hímzett liliomok és angyalok ékesítettek. Johanna küldöttet menesztett egy templomba, és ott aztán meg is találtak egy régi, még a keresztes háborúk idejéből származó kardot, méghozzá pontosan azon a helyen, ahol miért álmodozna egy vörös foltos arcról mondta.

Már évek óta ott rejtőzött.

• Kénes kenőcs a pikkelysömörről vélemények
• Зная, чем грозит агентству «Цифровая крепость», о чем-то само собой разумеющемся.
• - Идем, - сказала она, вставая.
• Pikkelysömör gyógyszer Olaszország

A katona elnevette magát, köhögni kezdett, aztán köpött egyet. Tán volt valami igazság benne. A szere